Töltődő edény

Szombaton munkanap volt. Mindannyian dolgoztunk. A gyerekek is!
Mikor begyűjtöttem őket, elmentünk wellness-elni. Mert megérdemeljük.
Úgysem járnak úszni, majd csak januártól. Mert mindannyiunknak valahogy nagyon sok most ez az évkezdés…

Az első öröm az, mikor mondják, hogy melyik medence mekkora, és mosolyogva válaszolhatom (pedig mindkét gyerek 135 cm alatt van még), hogy –„Nem érdekes, tudnak úszni!”
Nem is öröm ez, Katarzis! Mert Isteni érzés letenni az aggódást, meg stand-by üzemmódot!
Aztán szuper még, hogy van normál medence, meg meleg vizes. Ide-oda, meg összevissza vágtatunk!

Aztán annyira kevesen vannak, hogy úszni is lehet, és ha a Rendbontóim esetleg ugrálnak, akkor sem zavarnak senkit, nem szólnak ránk!

Ha még lehet fokozni, megtanulnak fejest ugrani a feszített víztükör magasságából.
Kecsesek. Ruganyosak.
Gyönyörködöm.

Fáradtan, éhesen érünk haza, valami maradék jut elsősegélynek, aztán pizzát sütünk.

Csordultig az edényem, de ezúttal nem rosszal, hanem boldogsággal.
De jó, van még 2 ledolgozós hétvégi szombat!