Bumeráng segítség

Tüzezni voltunk és mivel mindkét Pacsirtám tehetséges, énekversenyen voltak szólóban és duóban is, ezért későn, csak máglya gyújtás után estünk be a tűzönjárásra.
Jártam már így, nem az igazi.
Ezért úgy döntöttem, nem is megyek parázsba, csak élvezem a tüzet, énekelek és töltődöm.

Aztán egyszercsak elémpattan Fiacskám és nekem szegezi a kérdést:
„-Anya, átjössz velem?”
És azt tudtam mondani, hogy:
„-Ne haragudj, de nem. Most annyira nem kívánom!”.
Minden sértődöttség, vagy megbántottság nélkül jött a következő:
„-De átkísérsz? Átjössz mellettem?”
Annyira elmosolyodtam belül és kívül:
„-Hát persze!”

Beelőztünk a sorba, nehogy elmúljon a lelkesedés, és fogtuk egymás kezét és nekivágott.
Minden látszólagos megtorpanás, vagy tipródás nélkül.
Tele energiával, szinte repült.
És akkor azt éreztem, hogy átragad rám a lelkesedése, a bátorsága, az energiája!

Rájöttem, hogy én is mennék már parázsba!

Belekóstoltam abba, hogy milyen, mikor nem az én energiám húzza a közös szekeret, hanem valaki más fiatal, tavaszi, robbanó energiája átszáguld rajtam, és ő szinte átrepít engem is!
És átfutottam a jéghideg parázson, a kristálytiszta ég alatt, lágy szellővel kísérve!

Kis Nagyfiam, hálás vagyok ezért a tapasztalásért! 🙏💓

Ki tanítja meg, ha nem én?

Ez a felvételi időszak egyszerre volt megterhelő és elborzasztóan hasznos.
A rendszer tök szar, DE…
Lánykám megtanult 2 nyelven szóbelizni.
Tételeket kidolgozni (Hogyan legyen informatív és érdekes, egyéni).
Általános témakörökről gondolkoztunk el, hogy mit is jelent a kultúra, a globális problémák, vagy épp a barátság.
Érvelni egy rövid fogalmazásban.
Megtanult arra figyelni, mire lehet pontot kapni, mi alapján értékelik majd.

Ezeknek túlnyomó részét én tanítottam meg neki, dacára annak, hogy felvételi előkészítő tanfolyamra is befizettük.
De vajon az én dolgom ez?

Súlyos teher és elvárás ez. Nyomasztott is rendesen. És követi a nagy kérdés:

Ha én nem tanítom meg, akkor senki sem fogja?

A rövid válasz: de!

NEM tanítottam meg, hogyan kell bemutatkozni. Nem beszéltük át, mit is mondjon magáról.
Mikor az egyik iskolába felvételizett, meghallgatta egy fiú bemutatkozását és nagyon tetszett neki!

„Hangosan és érthetően beszélt. Bemutatkozott. Nem beszélt túl sokat, de az összefüggő, érthető és érdekes volt! Ellestem tőle, és mikor én kerültem sorra, én is hangosan, magabiztosan beszéltem!”

Hát valahogy így.
Ha nem én, akkor más…
Vagy inkább feltehetően másnak az anyukája gondolt erre, jól felkészítette a fiát, és az én Csodalánykám tanulékony, felfigyel, jól felhasznál!

Muszáj bíznom benne, hogy minden megérkezik a kellő időben Hozzá, hozzánk, amire szükségünk van!

Köszönöm 💓 🙏

Nem lineáris függvények

Lánykám szerdán szólt, hogy van pár dolog, amit nem ért matekból és pénteken TZ, úgyhogy nézzük át csütörtökön.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy nem tudom, hogy örüljek-e neki, hogy így 8. második félévében ez fontos neki, vagy aggódjak!)
Péntek reggel autózunk be a suliba és rájöttem, hogy nem matekoztunk.
Mondom, hogy gondolja át, mi nem volt világos, és próbáljunk rá.
Mindehhez én vezetek, nincs kéznél papír, ceruza.
Mondja, hogy ez a szigorúan monoton növekedés nem világos, és hogy hogyan lehet eldöntenie egy pontról, amit nem tud ábrázolni, mert mondjuk az egyik koordináta 1000, hogy a grafikon alatt, vagy felett helyezkedik el, nomeg mikor merre toljuk, tükrözzük az abszolút érték függvényt ha nem lehet hozzá helyiérték táblázatot készíteni és az alapján ábrázolni.
Mindhárom kérdést vezetés közben összesen 3 perc alatt elmagyaráztam, mutogattam a levegőben. Azonnal megértette!

Aaaannyira szuper gyerekeim vannak!

Mondom is neki, hogy elképesztő, hogy vannak diákok, akiknek 3 hétig magyarázom, mégsem értik és Ő pedig annyira szuper, hogy elég 3 perc.
A válasza megdöbbentett: Tudod Anya az az elképesztő, hogy a tanár ezt 3 hét alatt nem tudta elmagyarázni, pedig őt is megkérdeztem… Te pedig el tudtad nekem mondani 3 perc alatt.

Azta… Nincs mese, én is szuper vagyok!

Fodrásznál jártam

Tele volt tanulsággal.
Alapvetően nem tudtam, hogy milyen hajat szeretnék, csak annyit, hogy kábé egyforma hosszúságút… mert az alja olyan vegyes vágott volt.
Most épp szeretem, hogy HOSSZABB.
Meg azt is tudtam, hogy szeretném magam csinosabbnak, ápoltnak érzeni.
Ez volt az alap késztetés.

Aztán elmentem, és ebből a fura vágyhalmazból elmekegtem valami érthetetlent, úgyhogy jöttek a tisztázó kérdések:
– Szereted beszárítani és jól megy? – szeretek vele foglalkozni (néha), de nem megy jól.
– Össze szoktad fogni copfba?- igen, de nem szeretem, mert rászokom és igénytelen tevévé válok.
És már csattogott is az olló.

Az eredmény RÖVID, a saját forgóimhoz igazodó, hullámos haj.
Pfff.
Tiszta Anyu lettem, ami egyszerre nosztalgikus, félelmetes, fájdalmas és örömteli.
Az első hajmosás és szárítási próbálkozás után rájöttem, hogy tök jól beáll magától.

És az élettapasztalat:
Tudjam, hogy mit szeretnék.
Tudjam megfogalmazni.
Készüljek az Univerzum (vagy az interjúztató) tisztázó kérdéseire.
Ezekre válaszoljak érthetően, konkrétan, akkor tudja, merre tereljen.
És ha mindezeket nem tettem meg, akkor már csak az a dolgom, hogy bárhogy is alakul, megtanuljak örülni annak, ahogy alakult, mert biztos van abban nekem is jó… valahol… mélyen…

Hangfürdő

Az igazi.
Egyik hétvégén volt egy hangfürdős élményem, aminek a kipróbálását már régóta fontolgattam.
Végül megvalósult, de csalódás volt.
Nem voltunk egymásra hangolódva a hangok és én.

Magasan csilingelt, hosszan húúúúogott… mindez számomra valami fura kakofónia lett.

De pihentem, jógáztam alatta, nem volt elvesztegetett idő.

Aztán hétfőn elmentünk növendék fúvós versenyre.
Volt ott minden: trombita, kürt, harsona, tuba szólóban, egyféle hangszeres kamarában, és vegyes zenekarban is.

És akkor bejött 5 középiskolás, és lecsücsültek egy-egy (azaz összesen öt) tubával.
Rázendítettek.

AZ hangfürdő volt.
Úgy átrezgetett az a mély, velős, réz hang, hogy lobogott a hajam és zizegett a fogam!

Milyen feltöltő volt!
Milyen tisztító!
Milyen mennyei!
Milyen vicces!
Milyen éltető!

Egyre több hangszert ismerek meg és szeretek meg.
Köszönöm!

Szakzsargon

Emberem tanítja a fiát:
-„Ne hagyd, hogy a behajtószár kiugorjon, mert elnyírja a csavar fejét…
Figyelj, mert lehet, hogy sorjás a csavar… ”

És még sorolhatnám…

Mindig fáztam a szakkifejezésektől.
Nem tudom, hogy segít, vagy hátráltat…
A megértése nehéz, de hát mégiscsak úgy hívják…

Vajon a szaknyelvet elég-e érteni, vagy beszélni is kell?

És ahogy annyi minden, ez is változik bennem ettől a tanfolyamtól, mert a múltkor ez a mondat hagyta el a számat, mikor a mentorral beszéltem:

-„A sokáig kerestem a hibát, ami végül is az volt, hogy mikor meghívtam az eseménykezelő függvényt, akkor elfelejtettem megadni a paraméterét…, cserébe, végre nem felejtettem el a dependency arraybe beírni a countert, amit létrehoztam…”

Vajon szeretjük-e, ha az orvos szaknyelven mondja el, mi van velünk, mert ő úgy tudja elmondani, mert az a neve, mi pedig nem értjük…

Ha nem is változott a véleményem, az elfogadásom fejlődik! Még a végén cuki leszek!

Simogatás

Kellemes, megnyugtató simogatásra ébredtem egyik éjjel.
Valahogy úgy, hogy fel sem ébredtem igazán, csak a jóérzés maradt meg.

Másnap beszélek Emberemmel, belesutyorgom a fülébe, hogy bátran bármikor felsimogathat!
Rám néz, eskü, szinte elpirul…
Azt válaszolja: -„Ne haragudj, hogy felkeltettelek, csak annyira horkoltál, hogy nem tudtam visszaaludni…”

Na, puff neki kedvesség 😂

Tudod-e a szíveddel?

Egy jógavideóra tornáztam éppen, jó durva power-jóga után egyszer csak azt hallom a videóban, /egy erős karok széttárva ászanánál/, hogy akkor most ebben a nyitott helyzetben fogadjuk be az összes olyan dicséretet, amit korábban nem engedtünk a szívünkhöz!
Én pedig elsírtam magam.

Találkoztam a hét elején csodaVoltEdzőnkkel. Országos elismerést vett át, mint leghatékonyabb általános iskolás mozgásMester!
Tudom, hogy a fejével tudja, mit ér!
De vajon engedte-e az elismerést, a visszajelzést a szívéig?

Megfürdünk-e nap, mint nap azokban az elismerésekben, dicséretekben, amiket kapunk?
Vagy mint én, megrántjuk a vállunk és azt gondoljuk, ugyan már… ez természetes…
KomfortZónán kívüli óriási teljesítményre van-e szükség, vagy lehet az is érték, ha egyszerűen szép a mosolyod, kitartóvagy kedves voltál, és ez jól esett valakinek, esetleg akár meg is mentette a napját, életét?

Mi van, ha amit elérsz, egy folyamatos munka eredménye, olyan kitartásé, amit elvársz magadtól, Neked természetes, de a valóságban, kívülről nézve emberfeletti. Csak épp más-ember feletti? Nem feletted lévő. De azért mégis irtó mennyiségű tett van mögötte…

Micsoda robbanás lenne, ha befogadnánk az összes, eddig be nem fogadott elismerést, bókot, dicséretet?!

Máris milyen jó fürdeni benne!

Orchidea újratöltve

Valahogy olyanná váltam, ahogy az orchideákkal foglalkozom.

Valamikor imádtam a növényeimet, akik zöldelléssel hálálták meg a gondoskodásomat.
Gyönyörűek voltak a páfrányaim, vízipálmám és futó izéim…

Aztán jött egy időszak, amikor nem voltam képes virágokat életben tartani.
Lefoglalt, hogy a Kis Humanoidok életben tartása.
Gondoskodásom más irányba fordult, nem fért bele, hogy adjak még bármilyen növénynek is belőle.
Kopár lett a lakás.

Aztán kaptam egy orchideát.
Épp virágzott!
Aztán gondatlan kezem alatt lehullajtotta a virágait és nem csinált semmit.

Utána olvastam.
A tipp, 1-2 hetente vízfürdő. 4 órára, vagy egész éjszakára vízben áztatni a virágot, majd leönteni a vizet és békén hagyni.

Elkezdtem.
2 hetente beáztattam.
Eltelt két hét.
Majd négy hét.
Majd két hónap.
Aztán hét hónap.
És nem történt semmi…

Én pedig nem hagytam abba!

Eltelt egy ÉV.
Eredménytelenül.
Aztán egyik reggel azt látom, hogy valami kis zöld csíra elindult.
És egy év értelmetlennek tűnő locsolgatás után hozott az én orchideám három gyönyörű virágot.

Azt hiszem, ilyen vagyok.
Ilyenné váltam.
Locsolok.
Tántoríthatatlanul.
Akkor is, ha látszólag nincs értelme.
(És bizony kétségbe esek, és elfáradok, és megkérdőjelezek sokszor).
De locsolok.
Nem férfiasan, mint egy slag, célirányosan…
Hanem inkább lágyan, nőileg, látszólag kaotikusan, mint egy szórófejes locsoló (sprinkler)…
Mégis hoz eredményt, örömet.

Orchidea

Volt 2 virágom, akik a házfelújítás alatt mostoha körülményeket vészeltek át. Tűző nap, locsolásmentesség, fojtogató por.
Oda is vesztek. Lehullajtották szirmaikat. Meggyötrődtek. Vártak.

Én is vártam. Gondoztam. Vártam.

A fénykép a mostani állapotuk.
Az egyik még mindig tetszhalott. Még nem gyűjtötte össze az erejét, hogy újra kezdje.
A másik talán idősebb volt, talán erősebb, jobban bírta a megpróbáltatást, hamarabb szedte össze magát, és már nekilátott.
A harmadik virágot TündérNagyinktól kaptam. Ő nem élt macerát. Jó kezekben volt és most tündököl.

És az az igazság, hogy mindhármukkal minden rendben van!
Pont úgy léteznek, ami nekik a legeslegjobb.

Semmi sem tud egész évben, virágozni.
Mi sem.